|
Öt meccs, tíz gól. Ez volt a kisteleki Koncz Miklós áprilisi góltermése a megyeegyben. A csatár, aki a hétvégén is betalált, szeretné megdönteni testvérével közösen felállított, 50 gólos csúcsát.
forrás: www.delmagyar.hu
Elképesztő mennyiségben termeli a gólokat Koncz Miklós. A Kistelek megyei I. osztályú labdarúgócsapatának 23 éves csatára áprilisban öt meccsen tíz találatot szerzett, míg legutóbb a Tiszasziget-Károlyi ellen is eredményes volt.
– Való igaz, elég jól kijött a lépés az utóbbi időszakban – mondta szerényen a csatár. – Nem változtattam semmin a játékomban, az eredményességem leginkább annak köszönhető, hogy egyre jobban működik a csapat, így remek labdákat kapok a társaktól, amelyeket sokszor már csak gólra kell váltanom – fogalmazott.
A 22 gólnál járó Koncz Miklósnak egyébként nem lehet panasza a csatártársára sem, a mellette futballozó támadó is rúgott 18 gólt a szezonban. Őt egyébként Koncz Róbertnek hívják, Miklós 28 éves bátyja.
– A testvéremmel remekül megértjük egymást a pályán, évek óta együtt szerepelünk a Kistelekben. Nincs bennünk féltékenység, de az egészséges versengés azért jellemző ránk, ezzel pedig egymást is motiváljuk. Azért némi zrika belefér, főleg most, hogy én állok jobban a góllövőlistán – mondta mosolyogva.

A testvérpár legjobb szezonjában közösen 50 gólig jutott a megyeegyben, ez a rekord pedig még most is elérhető.
– Öt meccs alatt kellene tíz gólt rúgnunk, ami azért nem könnyű feladat, de mindenképpen megpróbáljuk. Persze a csapat érdeke az első, ám sajnos sok esélyünk már nincs a bajnoki címre, a Csongrád túl jó ahhoz, hogy az utolsó öt fordulóban kétszer is hibázzon, így hatpontos előnye valószínűleg kitart a bajnokság végéig – mondta Koncz Miklós, aki hozzátette, bár valószínűleg nem tudja megvédeni tavaly megszerzett gólkirályi címét, nem szomorkodik emiatt, mivel a góllövőlistát 27 góllal vezető Völgyi Rolanddal jó barátok, és „Roland is nagyon megérdemli a címet".
Gólparádé
Koncz Miklós az utóbbi hat meccsén 11-szer talált a hálóba a megyeegyben. Fantasztikus áprilisi szériája volt, a 21. fordulóban, a Szentesi Kinizsi elleni 7–1-es győzelemből és a 22.-ben a Kiskundorozsma elleni 3–1-es sikerből mesterhármassal, a 23.-ban a Balástya elleni 3–0-ás győzelemből és a 17. fordulóból elhalasztott Röszke elleni 7–0-s diadalból duplával vette ki a részét. Bár a mindszenti 2–1-es vereség során nem talált a hálóba, a legutóbbi hétvégén, a Tiszasziget-Károlyi elleni 2–0 során ismét eredményes volt. |