 |
Szinte már-már hagyománnyá vált, hogy a Kistelek döntetlent játszik Gyálaréten. Nem történt ez másképp most sem mivel egyik csapat sem tudott a kapukba találni, így a csapatok osztoztak a pontokon. |
SZVSE-Gyálarét–Kistelek 0–0
Gyálarét 200 néző. Vezette: Kovács A.
SZVSE-Gyálarét: Reguli – Virág, Ágoston, Hegyesi Á., CSOBÁN K., FRÖHLICH, Fábián (Kenderesi), Simon, DÜRGŐ, Mangó (Beleznai), Hegyesi Zs. Edző: Bóka Ferenc.
Kistelek: TOMBÁCZ – BITÓ A., Rácz, Kovács, Koncz M., KISZNER, Koncz R., KISPÁL, Kiss, Rostás (Tóth), Piacsek. Edző: Czeigersmidt Roland.
Bóka Ferenc: – Az első félidőben öt százszázalékos ziccert hagytunk ki. Ezért elégedetlen vagyok az eredménnyel, nyernünk kellett volna.
Czeigersmidt Roland: – Az első 20 percben a házigazdák irányították a játékot, a második félidőben már a mi akartunk érvényesült. Úgy gondolom, a játékunk és a látottak alapján győzelmet érdemeltünk volna.
Ifjúságiak: SZVSE-Gyálarét–Kistelek 6–0

További eredmények:
Csongrád TSE-Turbó Kft.–Ásotthalom 1–0 (1–0) Csongrád, 300 néző. Vezette: Orosz. Csongrád: Bíró – Bánfi, Lajos, Polyák, Boldizsár, Lévai, Deli, Boldog (Lekrinszki), Ruzsinszki (Sarusi), Bertók (Bárdos), Czibolya. Edző: Keller Mihály. Ásotthalom: Ábrahám – Papp (Lakatos), Vastag, Szlobodnyik, Németh, Pataki, Kothencz (Szolákovics), Bokányi, Andróczki, Baji, Szűcs. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Gólszerző: Czibolya. Kiállítva: Baji. Jók: Bíró, Deli, Czibolya, Lajos, ill. mindenki. Ifjúságiak: Csongrád TSE-Turbó Kft.–Ásotthalom 7–2
Csanádpalota–Röszke 5–1 (2–0) Csanádpalota, 150 néző. Vezette: Kócsó. Csanádpalota: Flórián – Zielbauer, Molnár (Bóna), Varga, Erdélyi (Kiss), Merlák, Bimbó, Debreczeni, Kanász, Cost, Csókás (Nyári). Edző: Erdei Viorel. Röszke: Földesi – Tóth I., Tóth D., Laczi Z. (Takács Á.), Szilágyi (Tóth Gy.), Bálint, Tanács, Szalma (Túri), Balogh, Takács Cs., Király. Edző: Berki István. Gólszerzők: Molnár, Debreczeni (2), Bimbó, Merlák, ill. Tanács (11-esből). Kiállítva: Tóth Gy. Jók: az egész hazai csapat, ill. Tanács, Király, Tóth I. Ifjúságiak: Csanádpalota–Röszke 2–1
Kiszombor–Nagymágocs 9–2 (4–2) Kiszombor, 200 néző. Vezette: Juhász. Kiszombor: Kander – Horváth (Kovács L.), Kalász, Bottyán, Halász (Kardos R.), Patka, Kovács A., Gémes (Madránszki), Kardos Zs., Hatvani, Csizmadia. Edző: Lehota István. Nagymágocs: Soós – Sándor L., Borbás, Magyar, Takács, Kovács, Makai, Sándor Z., Markovics, Szepesi, Fejes (Nagy). Edző: Libor Zoltán. Gólszerzők: Hatvani (3, egyet 11-esből), Kalász (2), Kovács A. (2), Halász, Kovács L., ill. Kovács (11-esből), Sándor Z. Jók: mindenki, Hatvani (a mezőny legjobbja), ill. senki. Ifjúságiak: Kiszombor–Nagymágocs 3–5
Balástya–Kiskundorozsma 0–0 Balástya, 200 néző. Vezette: Fülöp. Balástya: Korom – Zámbori, Szélpál, Bozó, Duba, dr. Bálint T., Kailinger, Takács (Juhász), Gajdacsi (Gyetyinás), Péter, Bálint D. Edző: Hódi Mihály. Kiskundorozsma: Bazsó J. – Makai, Ottlik, Cseh, Csányi, Bodré (Gábor), Bazsó F., Marjanucz, Makra, Domonkos (Balogh), Tari (Kálmán). Edző: Ottlik Sándor. Kiállítva: Szélpál, ill. Csányi. Jók: senki, ill. Bazsó J., Bazsó F., Ottlik. Ifjúságiak: Balástya–Kiskundorozsma 1–1
Tápé–Üllés 2–1 (1–1) Tápé, 50 néző. Vezette: Széll. Tápé: Kispéter – Székely, Kiss, Farsang, Bazsik, Horváth, Fodor (Neszméry), Fejsze, Jenei (Miklós), Kecskés, Kapa (Hágelmann). Edző: Kozma Zoltán. Üllés: Horváth – Lukovics, Király T., Kormos, Vér, Kalános, Sárközi, Nyári (Tóth), Mihalkó, Katona (Király Zs.), Füleki (Baji). Edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Fejsze (11-esből), Kecskés (11-esből), ill. Sárközi. Jók: Kecskés, Jenei, Horváth, ill. Horváth, Lukovics, Kalános. Ifjúságiak: a találkozót csütörtökön 16.30-kor játsszák Tápén.
Mórahalom–Újszegedi TC 7–0 (3–0) Mórahalom, 300 néző. Vezette: dr. Hegyi. Mórahalom: Szűcs – Kreizler, Illés A., Udvari, Gyimesi L. (Illés T.), Siha (Papdi), Tóth, Sádt (Purgel), Daróczi, dr. Szőke, Takács. Edző: Tóth Ákos. Újszegedi TC: Béry – Farkas (Molnár), Joó (Fejsze), Erhardt, Szabó, Szántó, Jaksa, Péczely (Konkoly), Tóth, Balogh, Mazula. Edző: Pálfi Zoltán. Gólszerzők: Kreizler (2), Tóth, Daróczi, dr. Szőke, Takács, Szántó (öngól). Kiállítva: Konkoly. Jók: Kreizler, Illés A., Takács, ill. Béry. Ifjúságiak: Mórahalom–Újszegedi TC 6–0
Sándorfalva–Mindszent 3–0 (1–0) Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Benyovszki. Sándorfalva: Vasas – Gerecz, Szűcs D. (Varga), Szanka (Gaál), Kanász, Mihalkó G., Mihalkó M., Dobos, Szűcs J., Gonda (Bense), Jani. Edző: dr. Tóth János. Mindszent: Molnár – Szabó I., Nana, Szabó B., Jernei, Orosz, Mihály, Muzsik, Kis, Antal (Bartucz), Tóth (Galambosi). Játékos-edző: Kis Krisztián. Gólszerzők: Varga (2), Gonda. Jók: Vasas, Mihalkó M., Gerecz, Szanka, ill. senki. Ifjúságiak: Sándorfalva–Mindszent 5–0
Tabella:
1. Mórahalom 5 4 1 0 22 – 3 13 2. Kistelek 5 4 1 0 18 – 6 13 3. Csongrád 5 4 1 0 13 – 1 13 4. Mindszent 5 3 0 2 14 – 11 9 5. Balástya 5 2 2 1 8 – 5 8 6. Ásotthalom 5 2 2 1 9 – 8 8 7. Csanádpalota 5 2 1 2 12 – 9 7 8. Sándorfalva 5 2 1 2 10 – 7 7 9. SZVSE-Gyálarét 5 1 4 0 7 – 6 7 10. Kiskundorozsma 5 1 3 1 5 – 4 6 11. Tápé 5 2 0 3 5 – 14 6 12. Kiszombor 5 1 2 2 17 – 17 5 13. Üllés 5 0 2 3 8 – 18 2 14. UTC 5 0 2 3 1 – 13 2 15. Röszke 5 0 1 4 8 – 18 1 16. Nagymágocs 5 0 1 4 5 – 22 1
forrás: www.delmagyar.hu |