2012 február 05., vasárnap
Elkezdődött a felkészülés PDF Nyomtat Email
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitter
2009 július 14., kedd 12:11

Július 7-én megkezdte a 2009/10-es idényre a felkészülést a KITE felnőtt csapata.

 

Heti három edzéssel és egy edzőmérkőzéssel készül az új idényre az együttes. Már a hétvégén meg is mérkőzött egy mini tornán Csólyospáloson, amelyen a hazai csapaton kívül egy Székely együttes is részt vett.

Az első mérkőzésen a KITE a Kovászna megyei Barót együttesével mérte össze tudását, a 2x30 perces mérkőzésen 1-1-es döntetlen született. A második mérkőzést a hazaiak ellen vívtuk, amelyen 3-2-re diadalmaskodtunk.

 

A játékos mozgás nem volt olyan nagy, mint tavaly nyáron, mivel az összes kulcsjátékost meg birta tartani a vezetőség.

 

Egy kapus érkezett, Tombácz Róbert személyében, mivel Fodor Szabolcs munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tud járni. Tombi megjárt néhány megyei I. osztályú klubot, de játszott az NB III-as Algyőben is, sőt még futsalozott is az erdélyi Sepsiszentgyörgyön. Szó volt, hogy a gólkirályunk Koncz Miklós is eligazol, de aztán végül szerencsére mégis a maradt.

 

>>>A nyári felkészülés részleteit itt tekintheted meg<<<

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.