2012 február 05., vasárnap
2008-ban Onozó István az év utánpótlásedzője Magyarországon! PDF Nyomtat Email
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitter

A Magyar Kézilabda Szövetség Utánpótlás Bizottsága 2008-ban másodszorra írta ki a pályázatot az „Év utánpótlásedzője Magyarországon” címmel.

 

 

A pályázat leadási határideje november 20-a volt, melyet elsősorban a megszerzett eredmények alapján bírált az Utánpótlás Bizottság kuratóriuma. December 4-én telefonos és e-mail értesítéssel jött a hír, hogy Onozó István pályázatát kedvező elbírálásban részesítette a Magyar Kézilabda Szövetség, olyannyira, hogy a kisteleki edző lett az év utánpótlásedzője országunkban. A megszerzett eredményhez gratulálunk, munkájához jó egészséget és kitartást kívánunk! 

 

Onozó István: 32 éve tanítok a Kisteleki Általános Iskolában

A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szereztem testnevelési diplomám és edzői oklevelem. A főiskola elvégzése óta a Kisteleki  Általános Iskolában tanítok, a munkám mellett három éves kiegészítő szakon egyetemi diplomát szereztem Budapesten a Testnevelési Egyetemen.

A Kisteleki Általános Iskolában szerettem meg a kézilabda sportágat. Az iskolaudvar nem sokat változott gyermekkorom óta, az ott tárolt nagy szénrakás szűkítette a mozgás lehetőségét és nem volt alkalmas a kézilabda oktatására. A bitumenes kézilabda pálya elkészítése nagymértékben megváltoztatta az én munkámat is. A kézilabda oktatása új színt hozott az iskola életébe, ekkor tudtam igazán megszerettetni a tanítványokkal ezt a szép sportágat.

Népszerű sportág lett mind a fiúk mind a lányok körében. Közben a kézilabda teremsporttá vált, sajnos én csak bitumenes pályán tudtam a gyerekeket felkészíteni a versenyekre, de így is sikerült országos döntőkbe kerülni, nekünk már az is élmény volt, hogy gyönyörű sportcsarnokokban játszhattunk. Amikor megye első osztályban elindítottam csapatomat akkor a szomszéd falu sportcsarnokába jártunk edzeni.

Egyszer az álom megvalósult, 2002-ben Kisteleken megépült Közép-Európa legnagyobb ragasztott fa szerkezetű sportcsarnoka, ez az eredményeken is meglátszott, hiszen szebbnél szebb eredményeket értek el a kisteleki lányok. Diákolimpiákon, nemzetközi versenyeken (Cell-cup), Németország GTÜ-CUP több első hellyel tértünk haza tanítványaimmal. Rendszeres résztvevői vagyunk az országos gyermekbajnokságnak, már több mint 15 csapatom került az ország legjobb nyolc csapata közé. Többször rendeztünk országos döntőt, elődöntőt, a résztvevő csapatok nagy megelégedésére.

Nemzetközi kapcsolatokat is ápolunk, hiszen minden évben Kisteleken edzőtáboroznak a németországi Baden Würtenberg fiú és lány tartományi válogatott csapatai.
Kisteleken nevelési eszköz lett a kézilabda, ennek köszönhetően az utánpótlást országos szintre emeltük. Egy NBII-es csapatom van, akikkel a Dél-keleti NBII-es bajnokság résztvevői vagyunk immáron 6 éve. Az utánpótlásomnak a fejlődést az NBII-es ifjúsági majd felnőtt csapatomba tudom biztosítani, az ország egyik legfiatalabb NBII-es csapata az enyém. Több mint tíz korosztályos válogatott játékos került ki csapataimból.

Szeretnék még sok korosztályos válogatott sportolót nevelni és sok kisteleki kézilabdás szobájának falát érmekkel bearanyozni.

Onozó István
 
 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.