| Hatgólos mérkőzésen biztos három pont + FOTÓK |
|
|
|
| 2010 november 02., kedd 08:43 |
|
Ahogy az várható volt, a vendég együttes szinte tíz emberrel védekezett, míg a KITE szövögette támadásait , amit az első játékrészben egyszer gólra is tudott váltani Koncz R. révén. A második félidőt a vendégek kezdték jobban, mivel egy előre vágott labdát Makai értékesített, ezzel egalizálva az eredményt. Majd Koncz M. percei következtek, aki egy indítás után lőtt a kapus mellett a hálóba, majd egy baloldali beadást jutatott Fehér kapujába. A hajrában még Marjanucz értékesített egy büntetőt ezzel kicsit szorossá téve az eredményt. Viszont Koncz M. harmadik góljára már nem tudott válaszolni az egykoron szebb időket is megélt Kiskundorozsmai egylet.
Kistelek–Kiskundorozsma 4–2 (1–0)
Képek a mérkőzésről:
|



Az elmúlt fordulóban a hetedik helyen álló Kiskundorozsma látogatott Kistelekre. A három pont megszerzése szinte kötelező volt a KITE számára, igaz a két héttel ezelőtti hazai mérkőzésen (Tápé ESK) is hasonló volt az elvárás, ami akkor nem sikerült, azt most szerették volna pótolni a játékosok.






