| Pontosztoszkodás a mórahalmi kiránduláson |
|
|
|
| 2009 április 06., hétfő 10:30 |
|
Vasárnap gyönyörű napsütésben játszott rangadót a KITE és a Mórahalom. A vendéglátók még nem bírtak nyerni a tavasszal a KITE pedig minden meccsét megnyerte, így joggal vártak a szurkolók egy igazi jó mérkőzést. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, a KITE kimondottan rosszul játszott és csak egy-két helyzetecskét tudott kidolgozni. Majd a félidő közepén Nyári L. szerzett vezetést a hazaiaknak (1-0). A második játékrész két mórahalmi helyzettel kezdődött, de Fodornak köszönhetően ezek kimaradtak. Orosházi mester frissítette csapatát két cserével, bejött Pataki és Sebők. Előbbi 10 perc játék után mehetett az öltözőben, mivel Bálint játékvezető kiállította. A 77. percben aztán egy kicsiben elvégzett szabadrúgás után Kovács gondolt egyet és jó 25 méterről ellőtte a labdát, ami a jobb felső sarokban landolt (1-1). Mórahalom–Kistelek 1–1 (1–0) Mórahalom, 400 néző. Vezette: Bálint. Mórahalom: Szűcs – Papdi, Illés, Imre, Varga Z., Füleki (Vér), Nyári L. (Pataki), Rasztik, Sádt, Siha (Sebők), Patarcic. Edző: Orosházi László, Tandari Zoltán. Kistelek: Fodor – Sisák, Kispál, Koncz M., Koncz R. (Tóth), Rácz, Bitó R., Kovács Z., Szentmártoni, Kiszner, Kiss (Hegedűs). Edző: Czeigerschmidt Roland. Gólszerzők: Nyári L., ill. Kovács. Kiállítva: Pataki. Jók: senki, ill. Kovács Z., Sisák, Fodor, Bitó. Ifjúságiak: Mórahalom–Kistelek 7–1 |










