| SzegedMA.hu - mórahalmi rohamok, kisteleki győzelem + FOTÓK |
|
|
|
|
Végig rohamozott a Mórahalom az éllovas Kistelek otthonában a megyei első osztályú szuperrangadón, ám a hazaiak két védelmi hibát kegyetlenül kihasználva, a bravúrt bravúrra halmozó Tombáczcal a kapuban, győzelmet arattak a bajnoki álmokat dédelgető vendégek felett. A találkozót online közvetítettük.
forrás: www.szegedma.hu fotók: Gémes Sándor A felázott, saras pályán nagy iramban kezdték a találkozót a felek, ám az első 20 percben szinte végig a Mórahalom irányított, több akciót és konkrét gólhelyzetet is ki tudott dolgozni, míg a hazai gárda lényegben egyszer jutott el a vendégkapuig. Gól nem született és a hazai csapat köré font mórahalmi béklyó is egyre lazább lett. Konczék több alkalommal is bemutatták, hogy kontratámadásaikban van bizony erő, s gólveszély. Az első félidő második harmadára a szép, ígéretes akciók helyét a férfias küzdelem vette át, a játék teljesen kiegyenlítődött. Az első negyvenöt perc izgalmait egy kisteleki kapufa zárta végül.
A megyei I. osztály 24. fordulójában:Kisteleki TE – Mórahalom VSE 2-0 (0-0) Czeigersmidt Roland: “A rangadó színvonalának megfelelő mérkőzést láthattak a kilátogatók. Mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek a gólszerzésre, de a mai napon kontrajátékunk életveszélyesnek bizonyult. Ezt a győzelmet lelkes szurkolóinknak ajánljuk, valamint Bárkányi Péter szakosztályvezetőnknek, aki ma ünnepli 50. születésnapját. Gratulálok a Mórahalomnak is a játékukhoz.” Tóth Ákos: “Aki látta, tudja, aki nem, az úgy sem hiszi el, hogy ma gólkülönbséget javíthattunk volna. Mivel azonban 14 helyzetünkből egyet sem rúgtunk be, ezért nem marad más, mint hogy gratuláljak a Kisteleknek.” A SzegedMa.hu Online közvetítése :90+2. perc: Vége a mérkőzésnek, győzelmével megerősítette vezető pozícióját a Kistelek. 90. perc: K. Tóth fut el a bal oldalon, betör a tizenhatoson belülre, ám Tombácz mellett ellőtt labdája a hosszú oldali kapufa belső éléről pattan vissza a kapus kezébe. 89. perc: Egy mórahalmi sarokrúgás után Tombácznak kell újabb bravúrt bemutatnia, majd az ismétlés sem talál utat a kapuba. 88. perc: Szőke ollózása alig mellé.
83. perc: Szűcs menti meg egy kisteleki kontrából végül meg nem születő góltól csapatát: egy vendég védő elcsúszik, így ismét a villámléptű Nanáé a labda, ám a mórahalmi hálóőr óriási bravúrral lesi le a hosszúba tartó labdát. 80. perc: Továbbra is állják a sarat a hazaiak, ezúttal a mórahalmi Takács a jobb oldalon elfutva passzol középre, s az érkező Szőke hat méterről Tombáczba bombáz. 77. perc: Újabb százszázalékos vendégziccer marad ki: Tóth Lukács kap forintos labdát a tizenhatos vonalán a leshatáron, egyet tol rajta és 11 méterről, teljesen szabadon, a kifutó Tombácz mellett ellőve, centikkel a jobb kapufa mellé passzol… 74. perc: Újabb kisteleki csere, Répást váltja Keller I. 71. perc: Koncz helyére Rostás érkezik a kisteleki együttesben. 70. perc: Takács mesteri bal oldali beadását Szőke fejeli tisztán, jó ütemben felugorva, 5 méterre a kaputól – épp Tombácz kezébe. 69. perc: Kispál jön Keller Z. helyett a hazaiaknál. 68. perc: GÓÓÓL!!! Egy rosszul sikerült lesreállítás után Nana egy az egyben tör Szűcs kapujára, végül több lövőcsel után, a kapust becsapva a kapu bal oldalába passzol, 2-0.
62. perc: Folytatódnak a mórahalmi rohamok, Takács egy bal oldalra átívelt labdát kapásból laposan passzol középre, a berobbanó Szőke elől a védő az utolsó pillanatban tisztáz. 60. perc: Egyenlítési lehetőség a vendégek előtt: jól felépített akció végén Tóth L. tökéletes kiugratásával került ziccerbe Gyimesi, aki a kifutó Tombácz felett löbbölné át a labdát, ám a portás reflexmozdulattal óriási bravúrt bemutatva kap bele a lövésbe és menteni tud. 55. perc: Felívelt mórahalmi szabadrúgás után, Kreizler szép mozdulattal ollóz, a védőfalról lepattanó labda Tóth L. elé került, aki 20 méterről lő, lapos löketét szép vetődéssel védi Tombácz. 48. perc: GÓÓÓL!!! Két mórahalmi középső védő, Udvari és Kreizler nem értik meg egymást, így Nana csap le az elpattanó labdára, aki egy passzváltás után Koncz-cal alakít ki ziccert, utóbbi pedig végül okosan passzol Szűcs mellett a hálóba, 1-0. 46. perc: A hazaiak kezdik a második félidőt. K. Tóth áll be Siha helyére a vendégeknél. Szünet.
41. perc: Egy kisteleki szöglet tekeredik élesen a rövidre, két támadó és két védő robban be a labdára, a nagy kavarodásból hatalmas kapufa születik. 39. perc: Mindkét fél próbálkozik lapos és magas indításokkal, kiugratásokkal egyaránt, de minden esetben a talaj minősége kiszámíthatatlanná teszi a labda útját 34. perc: Egy bal oldalon futó kisteleki attak végén Nana lő át 25 méterről, középre tartó löketét magabiztosan hárítja Szűcs. Az ellentámadásból Szőke lő, egy védő lábáról épp csak szögletre megy a labda. 28. perc: A kisteleki Nana egy pillanat alatt lerázza magáról védőjét egy indítás után, de jól tör ki Szűcs a kapujából, és az oldalvonalon túlra rúgja a ziccert a csatár elől. 24. perc: Jó a meccs! Nagy iram, heves küzdelem – mindkét csapat nagyon motivált, majd’ minden megmozdulásból helyzet alakul ki. Egyelőre továbbra is a mórahalmiak irányítják a játékot, de egyre többet jön ki a szorításból a Kistelek és veszélyes kontrákat vezet. 18. perc: Az első hazai helyzet: Takács labdát veszít, kontrázik a Kistelek. Egy összjáték után Nana indítja Répást, akli lerázza védőjét, kiszorított helyzetből jobbról célozza a rövid oldalt – oldalháló… 14. perc: Újabb mórahalmi gólhelyzet: Kothencz cselez be a tizenhatosra, tol egyet a labdán tiszta lövőhelyzetbe játszva magát, a kifutó Tombácz mellett elpasszolja a labdát, ám az elakad a sárban és a védők tisztáznak.
6. perc: Gyimesi egy bal oldali elfutás után szögből kapura lőtt mintegy 16 méterről, de a labda jó méterrel a felsőléc felett szállt el. 5. perc: Az első percekben a vendégek dominálnak, több akciót is vezetnek, a csúszós pályával azonban meggyűlik a bajuk. Egy helyzet: lecsorgó Szőke elé kerül, aki 14 méterről próbálta átemelni a kapust, de pár méterrel mellé ment az ívelés. 1. perc: Csatári sípmester jelére a Mórahalom kezdi a mérkőzést. 16.55: A hazaiak kék felsőben fehér csíkkal, ugyanilyen nadrágban és kék sportszárban lépnek pályára. A vendégek tiszta sárga felsőben, fekete nadrágban és fekete sportszárban játszanak majd. Az eső miatt mintegy 100-150 ember látogatott ki, körülbelül harmincan egy rögtönzött fedett lelátón foglalnak helyet. 16.50: Egész napos szakadó eső feláztatta a pályát, mély talajú gyepen kell játszaniuk a feleknek, mely természetesen mindkét csapatatot ugyanúgy sújtja. Az eső jelenleg is szakad.
|



A második félidő elején bizonyítják be először a listavezetők, hogy bizony egy-egy védelmi bakit ők nem hagynak büntetlenül. Egy rossz passzt követően Nana a kapuig gyalogol, a labdája pedig végül a hálóig gurul. A Mórahalom nem törik össze helyzetek sorát dolgozza ki, de Tombácz főszereplésével érintetlen marad a hazaiak kapuja. Majd egy újabb végzetes kontrát mutat be Nana és Koncz páros, ezúttal utóbbi támadó “köszöni meg” az elhibázott lesre állítást. A két gólos előny magabiztossá teszi Nanáékat, védekezésben szinte minden attakot elhárítanak, egy újabb mattól ezúttal Szűcs kapus menti meg a Mórahalom csapatát az utolsó tizenöt percben, ahol egyébként Tóth Ákos csapata fél tucatnyi százszázalékos helyzetet hagy parlagon (a 90 perc alatt több mint egy tucatnyit). Helyzetkihasználásban a Kistelek ma körülbelül 90 százalékosan teljesített, és ebben az esetben nem számít ki hányszor került helyzetbe – ilyen egyszerű az összegzés…
85. perc: Puffognak a helyzetek, ismét elszalaszt egy gólt a Mórahalom! Szőke 3-4 méterről fejel a földre, Tombácz a bal felsőből tolja ki a labdát. Röviden szabadítanak fel a védők, Tóth ismétel, szögből, mintegy 10 méterről, jobbról nagy erővel küldi a hosszúra a labdát de mellétrafál.
64 perc: Egy közeli átemelést Tombácz paskol el a vendégek támadójának feje elől.
45. perc: Csatári sporttárs nem hosszabbít, véget vet az egyébként jó iramú kisteleki dagonya első félidejének.
10. perc: Óriási gólhelyzetben Pap totojázik a balösszekötő helyén és a villámgyors Takács csap le a labdára, ziccerben vezetve a kapusra a játékszert, elhúzza egy csellel, de Pap visszaér, a lövésbe becsúszva ment.






