Címlap Hírek Felnőtt csapat Szigeti vigadalom 2010 szeptember 04., szombat
Szigeti vigadalom PDF Nyomtat Email
2009 október 19., hétfő 11:14
Nem jó előjelekkel várta a mérkőzést a KITE, mivel sem Kispál sem pedig Bitó A. nem állt hadra készen, mindezek ellenére sikeres kirándulást tettünk Magyarország legmélyebb pontján.

 

Elég álmosan kezdtük a mérkőzést ezt a 8. perben a hazaiak ki is használták, erős bírói segédlettel. A tizenhatoson belül Illést szabályosan szerelte Tombácz, de Gyekiczki  játékvezető másként gondolta és befújta a büntetőt. A hazai csapatkapitány higgadtan helyezett a kapu bal oldalába (1-0). A mély álomból felébredve a KITE fokozatosan átvette a játék irányítását, ezt néhány kimaradt helyzet jelezte is. A 38. percben már Fortuna is mellénk állt, Bitó R. lövése megpattant egy védőn, így akadálytalanul jutott Flórián kapujába a játékszer (1-1).

 

A második félidőben aztán jött a „kisteleki henger”, 6 perc alatt három gól. Először egy baloldali akció végén Koncz M. tálalt Kiss elé aki kíméletlenül felvágta a léc alá a labdát (1-2). Három perccel később Bitó R. volt nagyon harcos a középpályán és két szép csel után Koncz M.-hez passzolt aki jobbal kilőtte a rövid felsőt (1-3). Az újabb gólt Koncz R. szerezte, aki egy belőtt labdát lekezelt, majd szépen a kapuba lőtt (1-4). És még mindig nem volt vége a gólgyártásnak, Kiszner a Kovács által fantasztikusan lekészített labdát lőtte a bal felső sarokba (1-5). A végén még a hazaiak is betaláltak egy kontra akciót követően, Kozma volt eredményes (2-5).

 

A második félidei teljesítménye alapján megérdemelte a győzelet a KITE és ezzel  egy helyet javítva feljött a 4. helyre a tabellán.

 

>>>A bajnokság állása<<<

>>>A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve<<<

 

Tiszasziget-Károlyi–Kistelek 2–5 (1–1)
Tiszasziget, 100 néző. Vezette: Gyekiczki.

Tiszasziget: Flórián – Papp, Szűcs G., Veress (Borbás), Jaksa, Borbola, Szűcs T., Illés, Tóth (Kozma), Juhász, Szalma (Schmíz). Edző: Koczkás Zoltán.
Kistelek: Tombácz – Piacsek, Kiss, Kiszner, Kovács, Bitó (Rostás), Koncz R., Rácz, Koncz M., Hegedűs (Sutka), Szentmártoni (Gémes). Edző: Czeigersmidt Roland.
Gólszerzők: Illés (11-esből), Kozma, ill. Kiss, Kiszner, Bitó, Koncz R., Koncz M.
Jók: Kozma, Borbola, ill. mindenki.
Ifjúságiak: Tiszasziget-Károlyi– Kistelek 2–2

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Banner

 

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.