| Vereség Sándorfalván + FOTÓK + VIDEÓ |
|
|
|
| 2011 március 28., hétfő 08:00 |
|
A rendhagyónak mondható tavaszi kezdés nem jött be a Kisteleknek, a két hét szünet úgy néz ki sok volt a csapatnak. A sándorfalvi vendégszereplés parázs jelentekben gazdag pillanatokat hozott és a végén a hazai gárda örülhetett.
A mérkőzés elején a kisteleki csapatnak voltak nagyobb helyzetei, amit nem tudtak kihasználni, majd a hazaiak ragadták magukhoz az irányítás ami főként a labdabirtoklásban nyilvánult meg. A félidő nagy részében mezőnyjáték dominált, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 27. percben egy kezezést követően szabadrúgáshoz jutott a Sándorfalva, amit Mihalkó használt ki és helyezett a jobb felső sarokba (1-0).
A második játékrész elején egy szabálytalanságot követően Kiszner kapta meg második sárga lapját aki ezzel idő előtt mehetett tusolni. A kiállítástól inkább a hazaiak zavarodtak meg jobban, mivel ezután a Kistelek alakított ki több helyzetet és játszott jobban. Először Koncz találta telibe a kapufát, majd Nana hibázott a kapussal szemben. A 77. percben góllá érett a vendég fölény, Keller I.-t buktatták a tizenhatos vonalánál, Samu László azonnal a büntetőre mutatott. A tizenegyest Nana értékesítette (1-1). Amikor már szinte mindenki elkönyvelte a döntetlent jött a csattanó, Mihalkó beadását Kanász fejelte közelről a kisteleki kapuba ezzel kialakítva a 2-1-es végeredményt.
Összességében talán a döntetlen reálisabb eredmény lett volna mivel az első félidőben a Sándorfalva akarata érvényesült a másodikban pedig a Kistelekieké. Aki kilátogatott a mérkőzésre egy igazi szomszédvárak rangadóját láthatott, néhány furcsa játékvezetői ítélettel az élen.
Edzői nyilatkozatok:
A mérkőzés jegyzőkönyve: Sándorfalva SK – Kisteleki TE 2-1 (1-0). Sándorfalva, vezette: Samu László. Képek:
|











Hozzászólások
mindegy majd hétvégén itthon a SZVSE-t kell megverni és minden szép és jó lesz.
Hajrá KITE!!!!